Az embert alapjában véve meghatározza a gyerekkora, a barátai, hiszen a közös élmények, a közösen eltöltött idő mind-mind hozzájárul a személyiség fejlődéséhez, az értékrendszer kialakulásához, és mint olyan hihetetlen emlékeket és élményeket biztosít az ember számára. Én személy szerint nem számolhatok be arról, hogy hihetetlen sok barátom lenne, vagy lett volna akár gyerek koromban, azt azonban elmondhatom, hogy akik mellettem álltak gyerekként, azok ketten-hárman most is az életem részét képezik, és mellettem állnak, bátorítanak, ha kell leszidnak, velem együtt sírnak és együtt nevetnek, még akkor is, hogy ha néha-néha kisebb vagy hosszabb időre csak távban tudjuk tartani a kapcsolatot, mert mondjuk valamelyikünk külföldre megy munkát vállalni vagy más városba telepedik le, ami messzebb van és ezért ritkábban tudunk találkozni. Azt hiszem erre mondják azt, hogy az igazi barátság nem ismer távlatokat és nem ismer határokat sem.
Persze azért minden ilyen esemény, amikor valaki látszólag kikerül az ember életéből megrémiszti és kétségek közé szorítja, de tudom jól, hogy az igazi barátságok mindenen túlemelkednek, és ha kevesebb is a kommunikáció, elmondható, hogy onnan folytatódik minden, ahol abbamaradt az utolsó találkozáskor. A legutóbb például az egyik barátnőm külföldön vállalt munkát, egy kiküldetés félét, ami három évet ölel át. Amikor indult megleptem egy kis ajándékkal, egy kis emlékeztetővel az ottani irodájába egy levendula vászonkép formájában, hiszen minden évben együtt mentünk a levendula fesztiválra. Ha esett, ha meleg volt, vagy épp nagyon hideg, akkor is ott volt a helyünk, és ez azt gondolom mindig emlékeztetni fogja, hogy nem számít éppen hol van, én mellette vagyok, támogatom, és a barátságunk örök. Azt gondolom, hogy szerencsés vagyok hogy ilyen barátaim vannak.